Read Ebook: Midás király (1. kötet) by Ambrus Zolt N

Font size: 10 px 15 px 20 px 25 px 30 px 35 px

Background color: BlackWhiteGrayLight GrayDark GrayDim Gray

Text color: BlackWhiteGrayLight GrayDark GrayDim Gray

Apply/Save settings

Ebook has 2765 lines and 84709 words, and 56 pages

V?rt valamit, a n?lk?l, hogy hat?rozottan tudta volna, mit. El?re ?rvendett a szokatlan nagy j?v?s-men?snek, a toaletteknek, melyeket t?volb?l megpillanthat, a cs?rd?s-hangoknak, melyek a nyitott udvari ablakokon ?t hozz?ja is el fognak hatolni, a mozgalmass?gnak, melynek ? lesz a karzati k?z?ns?ge, s tal?n egy kiss? a szerelmi reg?nyeknek is, melyek majd oda benn sz?v?dnek, abban az ?r?kre ismeretlen tartom?nyban, ?r?kre ismeretlen lovagok ?s d?m?k k?z?tt... Mert hisz szerelmi reg?nyek fognak ott sz?v?dni. Hom?lyos, ?rthetetlen szerelmi hist?ri?k, melyek el?tte mindenkorra z?rt k?nyvek maradnak, de h?t a szerelmi reg?nyeknek m?r csak puszta sejt?se is sz?diti ?s nyugtalann? teszi az embert...

S az est csak nem akart lesz?llani.

K?l?nben, a v?rakoz?s az nap a leveg?ben volt. Megsz?llott mindenkit; kicsiny ?s nagy egyform?n sz?mitott valamire. A nagy b?rh?z ismeretlen ?lvezetek el?sejtelm?vel volt tele.

A nagyobb fiuk: S?rk?zy Gyula ?s Gyulaffy Soma eg?sz nap az utcz?n d?g?ltak. Nem tudtak megv?lni a z?szl?t?l, mely az els? emelet erk?ly?r?l fennen hirdette, hogy a h?znak ma nagy napja lesz. Ezek az ?ri?s bet?k:

POLG?RI K?R

meg?llitott?k a j?r?kel?ket az utcz?n, s a k?t fiu el?tt ugy t?nt fel, hogy a szomsz?dos, lobog?talan h?zak lak?i sz?gyenkezve surrannak be dicstelen oduikba. ?k persze ?ntudattal reprezent?lt?k az ?nnepl? ?p?let lakoss?g?t az ?lm?lkod? s?t?l?k el?tt; ?rezt?k, hogy a h?z dics?s?g?b?l ? r?jok is h?rul valami.

A csel?dek is roppant vigan voltak, maguk se tudt?k, mi?rt. Olyan boldogan j?rtak-keltek a h?tuls? l?pcs?n, mintha temet?s lett volna a h?zban, vagy mintha t?zet ki?ltottak volna a szomsz?db?l.

- ?n egyszer? ember vagyok, uram - magyar?zta a k?v?snak. - De a gyermekeimt?l... a gyermekeimt?l, uram, nem tagadhatok meg semmit. Az ?n elvem az, hogy: ifjus?g, bolonds?g. A fiatalok mulassanak, t?nczoljanak. Ki tudja, meddig ?r?lnek? Megvallom, uram, ?ldozatot hozok, jelent?keny ?ldozatot. De n?lam els? a sziv. ?s csak a sziv, a t?bbi s?r! Vagyont nem hagyhatok a gyermekeimre, uram, de ha meghaltam, ?k el fogj?k mondhatni: a mi aty?nk szeretett minket! Szeg?ny ember vagyok, uram, nem tagadom. De olyan vagyok, mint a pelik?n; v?remet adn?m a gyermekeim?rt. J?nos, egy anizettet!

Ezalatt, odafenn, Grunovszky Margit s?padtan j?rt fel s al? az utczai szob?ban. Csinos, v?kony arczocsk?j?t szinte meg?regitette az aggodalom; s nagy, beteges f?ny? fekete szeme m?g jobban ?gett, mint rendesen.

Ha igaz?n nem hozz?k el azt a ruh?t!... Ha Burger az utols? pillanatban meggondolja a dolgot, s nem adja ki a k?sz munk?t, a mig nem fizetnek!... Hiszen m?r a tavaszszal fenyeget?z?tt, hogy ha pontosabban nem fizetik a havi r?szleteket, se sz?vet, se konfekczi?! Igaz, hogy a Vanda j?, becs?letes arcza ezuttal is megtette hat?s?t, s Burger megint engedett. De hogyha m?st tal?l gondolni, hogyha esz?be jut az a goromba, fenh?j?z? lev?l, melyet apjuk fizet?s helyett k?ld?tt neki?!...

Az id? mult, de a ruh?t nem hozt?k. Ah, ha f?lelme alaposnak bizonyul, ha csakugyan hoppon marad, ha ennyi v?sz-ver?d?s ut?n, ut?lj?ra is nem mehet el abba a t?m?rdeket emlegetett b?lba! Micsoda sz?gyen lesz az! Napokig nem mehet ki a folyos?ra, mert a szem?be nevetnek. Min? diadala lesz az eg?sz h?znak!

?, semmi ?ze se kiv?nta ezt a mulats?got! Tudta, mi v?r r? ott. Ugy lesz itt is, mint volt azon az els?, utols?, egyszeri maj?lison, a hol egy darabig h?siesen ?rulta a petrezselymet, mindaddig, a mig ?szrevette, hogy Vand?nak mindj?rt k?nnybe l?bbad a szeme... a mikor azt?n, nagynehezen, hazavonszolt?k az apjukat. Tudta, hogy itt is lesz egy-egy el?kel? kisasszony, a ki a n?gyes hatodik figur?j?ban majd csak az ujj?t nyujtja neki; hogy lesznek k?r?l?tte acz?los tekintet? b?li sz?pek, a kik nyugodt pillant?s kis?ret?ben halk, de k?nnyen kital?lhat? megjegyz?seket tesznek r?; hogy a b?l C?ladon-jai, a telekk?nyvek el?kel?, ifju tud?sai oly k?vetkezetesen nem fogj?k megl?tni, mintha a helye t?k?letesen ?res volna; hogy az az egy p?r t?nczos, a kit kellemetes arczocsk?ja od?ig lelkesit, hogy elviszi egy-k?t fordul?ra, a b?l k?mikus n?ps?g?b?l ?s katonas?g?b?l fog kiker?lni. Nem, nem v?gyott erre a mulats?gra. Mert az a tudat, hogy a Beliczkyn? kamasz fi?nak eg?sz este ?t kell majd t?nczoltatnia, egy cseppet se cs?bitotta.

?, szivesen lemondott volna err?l a b?lr?l! K?l?n?sen, ha esz?be jutott, hogy h?tha csakugyan ott lesz az az ember is, a kit az apja megfogott, ?t mulattatni?! Ha elj?n s meg fogja sz?litani j?akaratu, szelid mosolyg?s?val, mely olyan s?rt? r? n?zve, ha ism?t azzal a gy?ng?ds?ggel besz?l majd hozz?, mint a melylyel egy ?rva kis gyermekhez szok?s... azt hitte, ki fog s?lni a szeme. Ha pironkodnia kell majd ez el?tt az ember el?tt!... Nem, nem adta volna a vil?g?rt, hogy ha k?r?lrajongj?k, csak az?rt, hogy egy pillant?ssal megmondhassa ennek az embernek: >>Nem, nem szorulok az ?n sz?nalm?ra.<< De erre nem igen lehetett kil?t?sa. Az az ember el fog j?nni ?s megint alkalma lesz ?reztetni vele szerelemtelen, hideg j?s?g?t, mely olyan megal?z? r? n?zve... Eh, tal?n lesz benne annyi gy?ng?d ?rz?s ?s nem j?n el!

A h?nyszor ez az ember esz?be jutott, le?nyi b?szkes?ge mindig fell?zadt az ?des apja ellen. A k?t Grunovszky-l?ny azzal gyanusitotta az apj?t, hogy az utols? h?zb?rt ennek a f?lig ismeretlen embernek a k?lcs?n-p?nz?vel fizette ki. A l?tszat ellene is sz?lott. Elsej?n d?lben Grunovszky ?tvette Vand?t?l az ?sszekuporgatott h?zb?rt, elment, hogy fizetni fog, s est?re azzal t?rt haza, hogy a p?nzt elk?rty?zta. Dr?mai jelenet; Grunovszky sirt, ?s megesk?d?tt, hogy sohase vesz t?bb? k?rty?t a kez?be. M?snap azt?n megindultak p?nzt vad?szni, egyik fel? ?, m?sik fel? a nagy Vanda. De eredm?nytelen?l j?rtak mind a ketten. A h?zmester m?r fenyeget?zni kezdett, mikor egyszerre Grunovszky v?ratlanul el?ker?lt, f?ty?r?szve, vigan; a zsebei tele voltak szivarral, nagy hangon besz?lt, s adta az urat, mint hajdan, a f?nyes napokban. A p?nz megvolt. Forr?s?r?l azonban nem igen tett k?zl?seket, s a l?nyoknak kit?r? feleleteket adott. Az, hogy a h?zban lak? rajztan?rral hirtelen vastag bar?ts?gba keveredett, f?lkeltette a nagy Vanda gyanuj?t. Grunovszky szav?ra er?sitette, hogy sz? sincs r?la... a l?nyok nem sz?ltak t?bbet, de a k?ts?g megmaradt a sziv?kben.

Az?ta a Margit arcza mindig r?zsaszin?v? v?lt, a h?nyszor csak megl?tta a rajztan?rt. Vajjon mit gondol mag?ban ez az ember? Vajjon nem k?pzel-e atyj?r?l valami m?g rosszabbat, mint a mi tal?n lehets?ges? ?s vajjon milyen szemmel fog az ? b?li ruh?j?ra tekinteni, hogyha igaz?n elj?n arra a szerencs?tlen t?nczmulats?gra?!

?s ama gondolatok k?z?l, melyek ezen az aggodalmakkal teli d?lut?n kinozt?k, ez volt el?tte a leggy?l?letesebb.

Bizony elengedte volna ezt a keser? poharat. Nem a mulats?g v?rta ?t oda lenn, hanem a sz?gyen. ?s sok?ig ellenkezett is apj?nak hat?rozott kiv?ns?g?val szemben. De Grunovszky, ez egyszer, megk?t?tte mag?t. A fej?be vette, hogy f?rjhez adja Margitot, minden ?ron; s addig hurczolja mulats?gr?l mulats?gra, mig valaki horgon akad. Azon a viharos est?n, mikor a Polg?ri K?rben val? vend?gszerepl?s elhat?rozott dologg? lett, kijelentette, hogy hi?ba minden ellenkez?s, akarata megm?sithatatlan.

- Mit akartok velem? - szavalta a k?t k?nnybe borult l?nynak. - Meg akartok ?lni?!... Nem el?g nekem ez a szeg?ny Vanda, te is a nyakamon akarsz sz?radni?!... Mi lesz bel?led, hogyha meghalok?!... Azt v?rod, hogy a s?lt galamb a sz?jadba fog rep?lni? Hogy egyszer csak ide cseppen egy kir?lyfi a felh?k k?z?l s elvisz ebb?l az odub?l? Persze!... H?la istennek, el?g sz?p vagy arra, hogy egy kis ?gyess?ggel foghass magadnak valakit. Ennek pedig csak egy m?dja van. A vil?goss?got nem kell v?ka al? rejteni. Ha a bornak nem is, a l?nynak kell a cz?g?r. Hogy ha szeg?ny any?tok nem ment volna el a vars?i tisztek Szilveszter-esti mulats?g?ra, ?n se h?zasodtam volna meg soha. Ne gy?t?rj?tek a szivemet, legyetek kim?lettel szerencs?tlen ap?tok ir?nt!

Hi?ba volt minden ?kessz?l?s. Hi?ba er?sk?d?tt Margit, hogy ?k nem val?k abba a k?rbe, a melyr?l sz? van, hi?ba v?dekezett azzal, hogy a t?nczmulats?gok hozom?ny-vad?sz fiatal gavall?rjai ? r?, a szeg?ny l?nyra, r? se hederitenek, ?s hi?ba hozta fel, hogy ? se hajland? ak?rkihez f?rjhez menni. Grunovszky nem t?gitott. A csal?di vitatkoz?s azt?n ugy v?gz?d?tt, hogy Grunovszky sirt, a l?nyok is sirtak, kimondt?k a hat?rozatot, hogy: igenis Margit b?lozni fog, a mire Grunovszky meg?lelte Margitot, megcs?kolta Vanda ruh?j?nak a szeg?ly?t, s kijelentette, hogy ? a legboldogabb apa a vil?gon.

A k?t l?ny teh?t lassankint belet?r?d?tt a b?l gondolat?ba. A nagy Vanda titokban ?r?lt is neki. H?tha?!... H?tha igaza van apj?nak, s oktalans?g t?l?k, teljesen elz?rk?zni a vil?gt?l?! H?tha ez a b?l csakugyan fordul? pontot fog jelenteni a Margit ?let?ben?! Ki tudja?!... A nagy Vand?t nem arra tanitotta az ?let, hogy a szerencs?j?t maga kov?csolja mag?nak az ember. A mi?ta felnyilt a szeme - pedig m?g a legels? >>koroszt?ly<<-ban volt, mikor az ?let m?r beh?tta a nagy hadgyakorlatokra - folyton csak azt l?tta, hogy hi?ba val? minden kitart? munka, n?lk?l?z?s, lemond?s ?s ?nfel?ldoz?s: a sors, k?l?n?sen az asszonyi sors, csak apr? v?letlens?gek rejtelmes ?sszetal?lkoz?s?t?l f?gg, a melylyel szemben, legyen az illet? telve j? vagy rossz hajland?s?gokkal, mindenki tehetetlen. Meg volt gy?z?dve, hogy csal?dok j?vend?je, ?l? ?s m?g meg se sz?letett emberek j?l?te ?s boldogs?ga semmis?geken fordul meg, semmis?geken, melyeket nem lehet el?re l?tni, melyeknek jelent?s?g?t az adott pillanatokban nem lehet felismerni, s a melyekhez csak alkalmazkodni lehet. A nagy Vanda er?sen fatalista ?s kiss? babon?s volt; bizott a gondvisel?sben, de azt tartotta, hogy koronkint nem ?rt az ?rd?gnek is gyujtani egy gyerty?t.

H?tha?!... H?tha ?ppen ezen a mulats?gon fog Margitnak a k?zel?be vet?dni az az ember, a kir?l a sors k?nyv?ben meg van irva, hogy Margitot egy pillant?sra meg fogja szeretni v?ltozhatatlan, ?r?kletes szerelemmel, az az ember, a ki Margitot boldogg? fogja tenni, ?s f?k?p: el fogja tartani sz?pen ?s tisztess?gesen. ?, mert a nagy Vand?nak igen, igen hom?lyos k?pzetei voltak a boldogs?gr?l, s ?lmai nem terjedtek tov?bb ann?l a f?rfin?l, a ki sz?pen ?s tisztess?gesen eltartja a feles?g?t... S ki tudja, h?tha igaz?n ott lesz az elj?vend? abban az els?emeleti teremben, mint a hogy' a balsorai v?s?ron ott volt a bagdadi kir?lyfi, a ki a f?ld legf?nyesebb gy?m?ntj?t kereste?!... H?tha csakugyan nem kell egy?b, mint hogy az ?gnek ez a k?ld?ttje megl?ssa a Margit s?padt, szenved? kis arcz?t ?s minden meg fog v?ltozni: mert a bujdos? kir?lyfi megtal?lta v?gre Margitot, a ki bizony?ra a legf?nyesebb gy?m?ntja a f?ldnek?!...

?s mialatt az udvari kis szob?ban meg a konyh?ban mindennapos foglalatoss?g?t v?gezte, eg?sz reg?nyt sz?tt mag?nak. Elk?pzelt egy nagy, k?nyelmes lak?st, mely csak ugy hangzik sok, sok apr? n?ps?g vid?m zsibong?s?t?l. L?tott egy hosszu asztalt, melyre sz?p f?gg? l?mpa vet bar?ts?gos f?nyt, s mely k?r?l nagy ember mellett kis ember, kis ember mellett nagyocska ember ?l, a kik mind szeretik egym?st, s a kik mind sok?ig, nagyon sok?ig fognak ?lni... Az asztalf?n, virul?an, mint egy kir?lyn?, Margit mosolygott. ?s l?tta Grunovszky pap?t is, pezsg? kedv?nek, elragad?an kedvesnek, teli mindenf?le furcsa ?tletekkel, mint hajdan, a Tante Am?lie lakodalm?n... ?s szinte hallotta a gyermekek vid?m l?rm?j?t: >>Vanda n?ni! Vanda n?ni!<<

Grunovszky bedugta a fej?t az ajt?n.

- M?g most sem hozt?k el?

- Nem, papa. De l?gy nyugodt, egy ?ra mulva itt lesz.

- K?rlek, adj egy forintot. Elsej?n megadom, becs?letszavamra. Meg akarok borotv?lkozni, azt?n meg a czilinderemet is ki kell vasaltatnom. Becs?let-szavamra meg fogom adni.

- De, papa, hisz tegnap adtam k?t forintot...

- Nem, esk?sz?m, t?vedsz. Tegnapel?tt volt. Tegnapel?tt, ha mondom.

Vanda el?kereste a forintot.

- Papa, k?rlek, ha visszam?ssz a k?v?h?zba, mondd, hogy k?ldjenek fel nekem est?re aludt-tejet.

- Aludt-tejet akarsz vacsor?lni?

- Igen. Tudod, hogy nincs ?tv?gyam.

- Rep?l?k, angyalom.

De m?g egyszer visszafordult.

- Vanda, k?rlek, ne felejts a zsebkend?mre egy p?r csepp Eau-de-Cologne-t t?lteni...

- Nem, papa. Nem felejtem el.

Grunovszky elt?nt. Vanda el?vette apja zsebkend?it, melyek monogrammjai f?l?tt h?t?gu korona ?keskedett ?s vasalni kezdett. Az elrebbent ?lmok lassan-lassan visszasz?lling?ztak, s mialatt gyors keze ser?nyen munk?lkodott, gondolatai visszat?rtek a kedves k?phez, melyet fant?zi?ja annyi szeretettel szinezett ki.

?, nem mintha csak az az egy v?gyakoz?sa lett volna, hogy Margit f?rjhez menjen. Egy ak?rmilyen h?zass?gnak a gondolata egy cseppet se t?nt fel el?tte cs?bit?nak. Vanda tudta j?l, hogy mit szokott a szeg?ny l?nyok f?rjhezmenetele jelenteni. ?des-kev?s ?r?met, j?val t?bb b?natot, ?s sok, igen sok csal?d?st. Tudta j?l, hogy az ?ld?s nem mindig a boldogs?got hozza meg, hanem igen gyakran: a neh?z munk?t, a gyakori betegs?get, az em?szt? gondot ?s a sz?gyenletes szeg?nys?get is. A hogy' ? ismerte Hyment: Hymen csak a bajt, a nyomorus?got, a z?logh?zat jelentette. R?gi, nagyon r?gi eml?kei k?z?tt volt egy, a melyet az id? nem tudott elrabolni t?le; ?s nem mult ?ra, hogy meg ne jelent volna el?tte egy feh?r asszonynak a k?pe.

Egy feh?r asszony?, a ki - ?, legyenek ?ldottak m?g a hamvai is! - valaha olyan ?desen, de olyan ?desen mosolygott r?, hogy ennek a mosolyg?snak az ?dess?g??rt mindent meg tudott az ?letnek bocs?tani. Ezt a feh?r asszonyt sokszor l?tta Vanda kisirt szemmel ?llani a mos?tekn? mellett, ?jszak?nak idej?n. S eml?kezett r?, hogy abban az id?ben, mikor m?g a piczi div?non aludt, nem egyszer riadt fel egy ismer?s zokog?sra, s nem egyszer b?mult r? nagy szem?vel arra a haragos emberre, meg arra a sir? feh?r asszonyra... Vanda akkor m?g nagyon kicsi volt. Hanem az?rt eml?kezett erre a gyakran l?tott jelenetre.

?s a f?rjes ?llapotr?l nem is voltak valami nagy fogalmai. De a reg?nyekb?l azt tanulta, hogy vannak mesebeli f?rjek is; s ? egy ilyen mesebeli f?rjet ?hajtott Margitnak. Mi?rt is ne lehetne Margit egy a szerencs?sek, a kiv?lasztottak k?z?l, mikor olyan sz?p, olyan j?, olyan kedves?! Nagyon szerette a hug?t, nemcsak ugy, mint egy nagy testv?r, hanem ugy is, mint egy m?sodik anya. Margit m?g nagyon kicsi volt, mikor ?rv?n maradtak. Egy sz?p tavaszi reggel Vanda nem hallotta t?bb? az ismer?s k?h?g?st, s a feh?r kis?rtet, a ki azel?tt f?l-f?lkelt matr?cz-sirj?b?l, hogy elv?gezze a legnehezebb munk?t s ell?ssa a kicsi gyermek?t, ott maradt az ?gyban, ?sszekulcsolt k?zzel, nyugodtan, nem t?r?dve t?bbet se a gyermekeivel, se azzal az orditoz? emberrel, a ki tragikus h?sk?nt ?g?lt az ?gya mellett s vill?mokat k?ny?rg?tt az ?gb?l. Vanda meg?rtette, hogy Margitnak most m?r csak ? lehet az anyja. Eddig azt hitte, az?rt van a vil?gon, hogy egy kis lak?s mindennap ki legyen takaritva s az a kev?s ?tel mindig k?szen legyen, mikor az apja haza j?n; most bel?tta, hogy nemcsak ez a rendeltet?se, hanem az is, hogy gondj?t viselje egy gy?moltalan kis l?nynek, a kivel az ?gieknek bizony?ra magasabb cz?ljai vannak. ?s a mint elhordta anyj?nak a ruh?it, megfelelt azoknak a k?teless?geknek is, melyek anyj?r?l ? r? maradtak. A b?lcs term?szet ugy rendelte, hogy az anyas?g apr? h?stetteinek, az ?lmatlan ?jszak?knak, a testi f?rads?goknak, a szeret? t?relmess?gnek legyen egy nagy jutalma: abban az im?dathoz hasonl? ?rz?sben, melylyel nem a gyermek ragaszkodik anyj?hoz, hanem az anya gyermek?hez. S ebben a jutalomban r?sze volt Vand?nak is.

Az?rt sokkal t?bbet gondolt a Margit j?v?j?vel, mint ak?rmivel a vil?gon. Az, hogy ? maga idejekor?n hervad el a s?lyos, durva munk?ban, soha se b?ntotta. Hogy vannak asszonyok, vele egykoruak ?s ifjabbak is, a kik a karjaikon gyermekekkel, szerelmi boldogs?gban, j?l?tben, k?nyelemben ?lnek: ez a gondolat nem igen kis?rtette. Hogy az a t?nd?r, melyr?l a k?lt?k annyit tudnak besz?lni, sohase mosolygott be az ? s?t?t kis kamar?j?ba, nem keseritette el... Pedig meglehet, ? is gondolt egyszer szerelemre, tal?n a v?ls?gos ?vekben, valamelyik m?jusi este, mikor a nyitott ablakon beosont hozz? a meleg tavaszi szell? s lelk?t valamely n?vtelen, mondhatatlan nyugtalans?ggal t?lt?tte el. De ha val?ban ugy volt: hamar betette az ablakot ?s hamar visszat?rt a kis testv?rhez, a kinek orvoss?got kellett adni. ?s nemsok?ra, lassankint, eg?szen elfelejtette, hogy ? is le?ny, mint a t?bbiek.

Soha, a legrosszabb ?r?iban se siratta meg elveszett fiatals?g?t. De igenis, f?ll?zadt a gondolatra, hogy Margit, az ? Margitja, a kinek legeslegel?sz?r ? besz?lt az Istenr?l ?s v?gtelen j?s?g?r?l, folytassa azt, a mit ? megkezdett, s sz?p cs?ndesen, ?szrev?tlen?l, a mint az esztend?k egyform?n leperegnek, v?gre is egy olyan nagy csel?dd? v?lj?k, a milyenn? ? lett, s arczocsk?ja, ez a kedves, finom kis arcz id? el?tt elfonnyadjon a n?lk?l?z?st?l, a szemront? munk?t?l ?s a sok, sok k?nnyt?l.

Pedig Vanda m?r l?tta, hogy azok a m?reg-dr?ga ?nekleczk?k, melyeket sokszor az utols? garasaikkal kellett megfizetni?k, nem fogj?k meghozni az oly epedve v?rt jobb j?vend?t. Margitnak csinos hangocsk?ja volt, s a zene ir?nti ?rz?k se hi?nyzott bel?le. Grunovszky, hogy ha felj?tt a hava, erre a hangocsk?ra s a vele j?r? zenei hajland?s?gra nagyszer? l?gv?rakat ?pitett. A mikor j? kedv?ben volt, Margitot csak a kis primadonn?nak hivta. ?s f?nek-f?nak eldicsekedett a Margit els?, konzervat?riumi sikereivel. >>Hogyne! Az ?n le?nyom!...<< De a dics?s?g utja mindig hosszabb, mint eleinte k?pzeli az ember. Mint a nagy hegyormok, melyek alulr?l n?zve szinte bar?ts?gosan k?zelieknek l?tszanak s min?l feljebb halad az ember, ann?l messzebb es?knek t?nnek fel, ugy, hogy od?bb m?r majdnem el?rhetetleneknek l?tjuk ?ket: a dics?s?g is csak akkor t?nik fel el?tt?nk a maga teljes messzis?g?ben, ha m?r nagyon sok l?p?st tett?nk fel?je. Min?l t?bbet er?lk?dtek, min?l t?bbet vontak meg magukt?l a j?v? rem?ny?ben, a cz?l ann?l t?volabbinak tetszett. ?s Vanda m?r lemondott r?la, hogy a Grunovszky nevet valaha nagy bet?kkel l?tja kinyomtatva a Covent Garden vagy a Her Majesty's szinlapj?n.

Nem, nem l?tott m?s mened?ket, csak azt az ide?lis, mesebeli embert, a ki, ha nem is olyan reg?nyes alak, de m?g nagyobb ritkas?g, mint a mond?k hattyulovagjai, azt a k?pzeleti der?k, j?raval? embert, a ki egy nap igy sz?ljon Margithoz: >>Szeretlek, sz?p kis Margit... J?jj el hozz?m feles?g?l, ugy a hogy' vagy, egy szokny?ban, kedves, sz?p kis Margit!...<<

?s ki tudja?!... H?tha csakugyan van a vil?gon egy ilyen der?k, j?raval? ember?!... H?tha csak egy l?p?st kell el?je tenni?!... A v?gzet olyan kisz?mithatatlan!

A vasal? ser?nyen simitgatta a batisztot, s ? sz?tte, egyre sz?tte mag?ban sz?p reg?ny?t, a legkedvesebb reg?nyt, a melyet k?pzelni tudott.

- Vanda!

- Akarsz valamit?

Margit ?tj?tt a sz?k el?szob?n s meg?llt a konyha nyitott ajtaj?n?l.

- Te, Vanda, megl?sd, ?n itthon cseppenek.

Vanda nevetett.

Share on: WhatsApp @Hash Facebook Tweet